A Karpathos ókori városállamának, az ősi Arkesiának romjaira épült Arkasa (Arcesine, Αρκάσα) Karpathos délnyugati részén fekszik, a sziget sziklás partvonala mentén. A Karpathos repülőterétől mindössze 11, míg a fővárostól, Pigadiától kb. 18 kilométerre elterülő Arkasa ugyan a nyaralók által valamivel kevésbé látogatott, mint más települések a szigeten, de ez is a felfedezésre érdemes kisvárosok egyike, melynek több látnivalója és homokos strandja van.
Arkasa (Arcesine, Αρκάσα) Karpathos egyik legnagyobb városának számít több mint 500 lakosával, azonban a legtöbb sziget legtöbb településéhez hasonlóan az év nagy részében igen csendes és nyugodt. A kopárnak mondható térség sziklás talajára, ám a tengerhez közel épült városon a főút is áthalad, mely Karpathos nyugati felén halad Arkasa és és Lefkos (Kato Lefkos) között, útba ejtve a festői Finiki (Φοινίκι) halászfalut.
Arkasa kacskaringós utcáin járva rendben tartott házak, takaros apartmanok, bájos templomok fogadják a nézelődőket, de mivel a főút elsősorban a külső területeken halad át, a városnézéshez le kell térni róla. A hagyományos, helyi családok által üzemeltett tavernák és kávézók a kisebb szupermarkekhez hasonlóan természetesen megtalálhatóak a folyamatosan fejlődő városban, így a közelben járva biztosan nem marad egyetlen nyaraló sem étlen-szomjan.
Arkasa főbb látnivalói közé az ősi Arkesia romjai (Acropolis Of Ancient Arkasa, Ακρόπολη Αρχαίας Αρκάνσας) tartoznak, melyek megtekinthetőek a város mellett emelkedő dombokon. Arkesia régészetileg is fontos helyének közelében egy, az 5. századból származó templom maradványa is látogatható, az Agia Sophia (Church of Agia Sophia, Εκκλησία Αγία Σοφία) mely Karpathos egyik legrégebbi feltárt ókeresztény templomának számít, közvetlenül mellette mozaikokkal.
Arkasa fő strandjának az aranyhomokos Agios Nikolaos beach (Agios Nikolaos beach, Παραλία Άγιος Νικόλαος) számít, mely a városközponttól távolabb fekszik. A teljesen kiépített, gyakran Kék Zászló díjat egy elnyerő fürdőhely felettébb kellemes strand sokak szerint, amelynek mérete bár nem túl nagy, de egyedi hangulata és a gyakori hullámzás kedveltté teszik az ide látogató nyaralók szemében.
Mivel Karpathos ezen részének hegyes, dimbes-dombos környékén a kopár táj ellenére több túraútvonal és ösvény is van, így a vadnyugatra emlékeztető természeti környezetet kedvelők gyakran felkeresik ezt az egyedi látványt és hangulatot nyújtó vidéket.
A közelben érdemes lekanyarodni Finiki halászfaluba, vagy lemenni egészen az Agios Theodoros beachig (Paralia Agios Theodoros, Παραλία Άγιος Θεόδωρος), és megnézni Karpathos szigetének délnyugati csücskét, ahonnan Kasos szigete is jól látszik.
Látogatásunk előtt Arkasáról és a környék látnivalóiról, az ősi Arkesiáról, a templomokról, Karpathos régi városállamainak történetéről, és a többi környékbeli hely hátteréről ne felejtsük el átnézni az aktuális Karpathos letölthető útikalauz vonatkozó fejezeteit, mert hasznos és gyakran érdekes információkkal gazdagodunk a térképek nyújtotta információkon túl.
Arkasa információk
- Nevei: Arkasa, Arcesine, Αρκάσα
- Elhelyezkedés: Pigadiától kb. 18 km-re
- Koordináták: 35.477438, 27.118806